Kedves Érdeklődő Fiatal!

Tájékoztató fórum

A TÁMOP-2.3.6.A-12/1-2012-0008 „A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a dél-alföldi régióban„ című pályázati program kapcsán szeretnénk a legfontosabb kérdésekre választ adni:

  1. A pályázati program célja:
    Az induló vállalkozások támogatásának erősítése a fiatal pályakezdők vállalkozóvá válásának támogatásával.
  2. Ki vehet részt a programban?
    Az a 18-35 év (ill. 0-6 éves kisgyermeket nevelő szülők esetében 18-40 év) közötti fiatal, aki más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkezik, és új vállalkozást szeretne indítani. (A TÁMOP-2.3.6.A konstrukcióba bevont fiatalokkal kötendő támogatási szerződés megkötésének napján az egyén a 18. életévét már betöltötte, de a 35. életévét még nem, illetve 0-6 éves kisgyermeket nevelő szülők esetében a 18. életévet már betöltötte, de a 40. életévet még nem. Az egyénnek nyilatkoznia kell a kedvezményezett részére arról, hogy más vállalkozásban nem rendelkezik többségi tulajdonnal.)
  3. Meddig számít a gyermek 6 évesnek?
    A gyermek addig számít 6 évesnek, amíg a 7. életévét be nem töltötte.
  4. Hogyan lehet támogatáshoz jutni?
    A pályázat két ütemből áll. Az pályázhat a program „B” komponensében az általa létrehozott vállalkozás felmerülő költségeinek támogatására, aki az „A” komponens több hónapot felölelő szakmai munkájában sikeresen részt vett.
  5. Mit kell tenni ahhoz, hogy a 3 millió forint támogatási összegre pályázhasson valaki?
    A jelentkezőknek a pályázat „A” komponenséhez kapcsolódóan: Részt kell vennie: szakmai képzéseken, előadásokon, üzleti terv megalkotását elősegítő tanácsadásokon. - El kell készíteni a vállalkozás üzleti tervét. - A vállalkozást hivatalosan be kell jegyezni. Valamint be kell nyújtania pályázatát a „B” komponensben.
  6. Milyen programelemek lesznek a program során?
    Szakmai képzés, többféle workshop, előadások, interaktív beszélgetések. Tanácsadó segítségével történő felkészítés az üzleti terv összeállítására és az üzleti terv elkészítésére.
  7. Milyen típusú képzések lesznek?
    A szakmai képzés az alábbi témaköröket öleli fel: - vállalkozás létrehozását segítő képzés, - vállalkozás működtetésével kapcsolatos képzés - vállalkozói kompetenciát fejlesztő képzés
  8. Hol lesznek a képzések?
    A dél-alföldi régió városaiban, a beküldött szándéknyilatkozatok alapján a résztvevők igényeihez próbáljuk igazítani a helyszíneket.
  9. Budapesten lesz-e képzés?
    Nem, a képzéseink a dél-alföldi régióban kerülnek lebonyolításra.
  10. Mikor indul a képzés?
    A képzések indulása legkorábban 2013 augusztusában várható.
  11. Fizetni kell a képzésért?
    A teljes képzés elvégzése esetén térítésmentesen vehetnek részt a programban, azonban ha a képzést abbahagyja, vagy a meghatározottnál nagyon mértékben hiányzik, a képzés költségét meg kell fizetnie a képzést végzők részére.
  12. Ha a 3-6 millió forint támogatásra szeretnénk pályázni, akkor mindkét főnek részt kell vennie a képzésen?
    Ahhoz, hogy a 3-6 millió forint támogatásra pályázzanak a „B” komponensben 2 főnek részt kell vennie a képzésen, közös üzleti tervet kell elkészíteniük és közös vállalkozást kell alapítaniuk.
  13. Mikor kell a céget megalapítani?
    Az üzleti terv jóváhagyását követően, de a B) komponensre történő benyújtást megelőzően maximum 3 hónappal korábban alakult vállalkozások pályázhatnak.
  14. Ha már van egyéni vállalkozásom indulhatok a pályázaton?
    Nem, mivel más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új m
  15. Mi számít mikrovállalkozásnak?
    Mikrovállalkozás: összhangban az Európai Bizottságnak a mikro-, kis és középvállalkozások definíciójáról szóló 2003/361/EK ajánlásával, a KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amely 10-nél kevesebb személyt munkaviszonyban foglalkoztat, és amelynek éves árbevétele és/vagy éves mérlegfőösszegének értéke nem haladja meg a 2 millió eurót.